A Versengés Vasrozsda Íze

A szív mélyén, ott ahol a csend lakozik, néha egy furcsa, keserű íz terjed szét. A versengés vasrozsda íze. Nem a tiszta, nemes küzdelemé, hanem azé, amelyik a birtoklás vágyából, a mások feletti győzelem kényszeréből táplálkozik. Éreztem én is, ahogy a Hold egyre távolabb került, és a napfény kegyetlenül feltárta a bennem rejlő árnyékot. Láttam magam, ahogy apró trófeákért harcolok, elismerésekért kuncsorgok, ahelyett, hogy a saját utam jártam volna.

Egy régi legenda jutott eszembe: a sárkány, aki a hegytetőn lévő kristályt védte. Nem azért, mert szüksége volt rá, hanem mert nem akarta, hogy más birtokolja. Egy nap, egy fiatalember felmászott a hegyre, nem azért, hogy elvegye a kristályt, hanem hogy megcsodálja. A sárkány látta a szívében a tiszta szándékot, és elengedte a féltő ragaszkodást. A kristály ragyogása még erősebb lett, ahogy a sárkány lemondott a birtoklásról.

Én is elengedtem. Elengedtem a versengést, a bizonyítási kényszert. Tudtam, hogy az igazi ragyogás belülről fakad, nem a külső elismerésektől függ. És ahogy elengedtem, a vasrozsda íze elillant, helyét pedig egy édes, mély béke vette át.