A Visszatérés Szimfóniája a Lelkekben

Ismerős érzés az a finom, szinte észrevehetetlen húzás, ami időről időre áthat minket? Nem feltétlenül egy helyhez, egy személyhez, hanem valami mélyebbre, valami elfeledettre, ami a lelkünk legmélyén szunnyad. Ez az, amit én a visszatérés szimfóniájának nevezek. Az az örök körforgás, amelyben a lélek apró spirálokban, de mindig egyre mélyebben tér vissza önmagához, a forrásához, az eredeti, tiszta lényéhez.

Gyakran keressük a külső változásokat, a nagy fordulatokat, a látványos megnyilvánulásokat. Pedig a legmélyebb átalakulás nem ritkán egy csendes visszhang, egy finom rezdülés, egy felismerés, mely a rég elfeledett sarokból bontakozik ki. Olyan, mintha egy ősi dalt hallanánk meg ismét, melyet valaha a bölcsesség fája suttogott nekünk, de mi elfelejtettük a zajban.

Amikor elveszítjük a fonalat, amikor a mindennapok súlya elnyom, amikor a céljaink ködössé válnak, éppen ekkor van szükségünk erre a belső visszatérésre. Mint a folyó, amely hosszas kanyargás után végül megtalálja az óceánhoz vezető utat, úgy a lelkünk is mindig hazatér. Lehet, hogy ez egy meditáció csendjében történik, egy rég elfeledett hobbi újraélesztésében, vagy egy mély beszélgetésben egy baráttal. Néha egy éjszakai álom hozza el a felismerést, máskor egy napkelte, vagy egy erdő illata.

Az asztrológiában a Szaturnusz visszatérése, vagy a Chiron aktiválódása gyakran hoz ilyen mélyreható visszatérést. Nem a büntetésről van szó, hanem egy lehetőségről, hogy szembenézzünk azzal, amit elrejtettünk, és reintegráljuk a hiányzó darabjainkat. De nem kell csillagászati eseményekre várnunk. Minden egyes lélegzetvétel, minden pillanat lehetőséget ad, hogy meghalljuk ezt a szimfóniát.

Figyeljük meg a