A Zavarodottság Holdkő Lépcsői

A zavarodottság néha olyan, mint egy holdkő lépcsősor, mely a sűrű ködben lebeg. Tudod, hogy valahová vezet, érzed a hívást, de a köd sűrű, és a lépcsők csúszósak a párától. Én is sokszor botorkáltam ezen a lépcsőn. Kerestem a választ, a megoldást, a helyes utat, de minél jobban igyekeztem, annál jobban belegabalyodtam a kérdések hálójába.

Egy éjjel, amikor a Hold fénye különösen erősen szűrődött át a ködön, egy idős asszonyt láttam a lépcső aljánál ülni. Nem szólt semmit, csak rám mosolygott. Odamentem hozzá, és elmondtam neki a zavarodottságomat, a félelmemet, hogy eltévedek. Ő csendben hallgatott, majd a kezembe nyomott egy apró követ. "Ez az intuíciód köve," mondta. "Tartsd magadnál, és emlékezz, hogy minden válasz benned rejlik."

Azóta is hordom ezt a követ. Amikor a zavarodottság újra eluralkodik rajtam, megérintem a követ, és emlékeztetem magam, hogy nem kell mindent azonnal tudnom. Elég, ha bízom a belső iránytűmben, a saját megérzéseimben. A holdkő lépcsői továbbra is ott vannak, de már nem ijesztenek meg annyira. Tudom, hogy a köd egyszer felszáll, és akkor meglátom a célt. Addig pedig elég, ha a belső fényemre hallgatok, és lépésről lépésre haladok előre, türelemmel és önmagamba vetett hittel. A Hold mindig ott van, még ha nem is látjuk. És a válaszok is ott vannak, a szívünk mélyén.