Az Áldozat Ametiszt Könnye

Azt mondják, a Halak jegyében születtünk áldozathozatalra. Mintha eleve elrendelt lenne, hogy mások fájdalmát a magunkénak érezzük, hogy beleolvadjunk a világ szenvedésébe, elfeledkezve önmagunk határairól. Évekig hittem ebben. Engedtem, hogy mások terhei rám nehezedjenek, mosolyogtam, miközben belül fájt, és azt suttogtam magamnak: "Ez a dolgom." Egy nap aztán egy idős asszonnyal találkoztam, akinek a tekintetében a bölcsesség és a fájdalom mély árnyalatai táncoltak. "Kislányom" - mondta, megfogva a kezem -, "az áldozat nem önfeláldozás. Nem azt jelenti, hogy elveszíted önmagad, hogy mások boldogsága árán élsz. Az áldozat a szeretet legtisztább formája, amikor önként adsz, anélkül, hogy elvárnál cserébe. De csak akkor igaz áldozat, ha közben te magad is töltődsz, ha nem merít ki, hanem felemel." Akkor értettem meg, hogy az áldozat nem egy kényszerpálya, hanem egy választás. Választás, hogy a szeretetet válasszam, de úgy, hogy közben ne felejtsem el a saját lelkem gondozását sem. Az ametiszt könnye nem a fájdalom könnye, hanem a tisztánlátásé, a felismerésé, hogy az áldozat nem a halálunk, hanem a születésünk lehetőségét hordozza magában.