Az Áldozat Citrin Alkotótere

A citrin, a napfény köve, gyakran az öröm és a bőség szimbóluma. De vajon mi rejlik a ragyogó felszín alatt? Néha, azt hiszem, az áldozat álarcát viseli. Nem a mártírkodó, önsajnáló áldozatot, hanem a teremtő áldozatot. Azt, amikor lemondunk valamiről, hogy helyet teremtsünk valami újnak, valami nagyobb dolognak. Elengedünk egy régi álmot, hogy egy még szebb valósággá válhasson.

Emlékszem egy idős fazekasra, aki évekig tökéletes vázákat készített. Mindenki csodálta a munkáit, de ő belül üresnek érezte magát. Egy nap fogta az összes vázáját, összetörte őket, majd a földből kimentve, új agyagot gyúrt. Ekkor kezdett el apró, szabálytalan figurákat formálni, melyekben az élet törékenysége és a mulandóság szépsége tükröződött. A tökéletesség áldozata kellett ahhoz, hogy megtalálja az igazi hivatását, azt, ami a lelkéből fakad.

Néha mi is vázák vagyunk. Tele vagyunk elvárásokkal, megfelelési kényszerrel, hamis ideálokkal. Addig nem tudunk igazán alkotni, amíg össze nem törjük ezeket a vázákat, és nem engedjük, hogy a bennünk rejlő napfény – a citrin energiája – szabadon áramoljon. A teremtéshez áldozat kell. A régi elengedése, hogy az új megszülethessen.