Az Áldozat Karneol Maszkjai

Olykor a szeretet köntösébe bújik, máskor a kötelesség álarcát viseli, de az áldozat sosem valódi, csak egy illúzió. Egy torz tükör, melyben saját félelmeink visszfényét látjuk. Emlékszem, egy régi éjszakán, mikor a Hold a Skorpió jegyében járt, egy idős asszony kereste fel a kunyhómat. Meggyötört arcán mély ráncok futottak, melyek az élet keserűségét vésték rá. Panaszkodott, hogy feláldozta az egész életét a családjáért, lemondott álmairól, vágyairól, hogy mások boldogulhassanak. "De most," – suttogta, a hangja reszketett – "én üres vagyok. Nincs bennem semmi."

Tekintetét a tűz lángjába mélyesztettem, és azt mondtam neki: "Drága asszony, az áldozat nem nemes, hanem mérgező. Mert miközben másokért élsz, elfelejted, hogy TE ki vagy. A valódi szeretet nem áldozat, hanem áramlás. Nem lemondás, hanem megosztás. Ha feladod önmagad, nem tudsz adni sem, csak elvárni." Megfogtam a kezét, és éreztem a benne rejlő fájdalmat, a ki nem mondott vágyakat. "Keresd meg újra a benned élő gyermeket, azt, aki énekelni szeretett, aki táncolni vágyott, aki festeni akart. Engedd, hogy a karneol maszkok lehulljanak, és mutasd meg a valódi arcodat a világnak. Csak így találhatsz békére, és csak így lehetsz igazi áldás a környezeted számára." Az éjszaka mély csendjében az asszony lassan bólintott, és könnyek gördültek le az arcán. Tudtam, hogy hosszú út áll előtte, de most már legalább látja a helyes irányt. A Hold továbbra is a Skorpióban ragyogott, emlékeztetve minket arra, hogy a valódi átalakulás a mélyben kezdődik, a legbelsőbb félelmeinkkel való szembenézésben.