Az Áldozat Labradorit Szemfedői

Emlékszem, kiskoromban a nagymamám mindig azt mondta, az áldozat nem önfeladás, hanem egyfajta szent adomány. Akkor nem értettem. Azt láttam, ahogy feláldozza magát értünk, elveszítve önmagát a gondoskodás és a szeretet tengerében. Ma már tudom, hogy valahol igaza volt, de csak félig. Mert az áldozatnak két arca van. Van az az áldozat, ami a szívből fakad, amikor örömmel adunk, mert tudjuk, hogy azzal tápláljuk a szeretet lángját. És van az az áldozat, ami a félelemből születik, amikor lemondunk önmagunkról, mert azt hisszük, nem vagyunk méltóak a jóra, vagy mert félünk a visszautasítástól. Ez utóbbi olyan, mint egy labradorit szemfedő: gyönyörűen csillog, de elzárja a fényt. Emlékeztet arra, hogy a valódi áldozat a legnehezebb áldozat: a saját egónk feláldozása a szeretet oltárán. És hogy a valódi nagyság abban rejlik, hogy merjük vállalni önmagunkat, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy néha nem tudunk mindenkinek megfelelni.