Az Áldozatvállalás Korall Vörös Könnyei

Néha azt hisszük, az áldozatvállalás nemes dolog. Egy magasztos gesztus, amellyel a szeretetünket fejezzük ki. Pedig sokszor csak egy szép maszk, ami mögött a saját félelmeink és a másoknak való megfelelési vágyunk rejtőzik. Emlékszem, egy idős halászra, aki minden nap kihajózott a tengerre, hiába koptak az ujjai a hálótól, és égett a bőre a naptól. Azt mondta, a családjáért teszi, az ő boldogságuk a legfontosabb. De a szeme mélyén ott bujkált a fáradtság, és a soha ki nem mondott vágyak szomorú tánca. Egy nap vihar tört ki, a tenger pedig elragadta a csónakját. A felesége és a gyermekei gyászolták, de én, aki láttam a szívét, tudtam, hogy végre szabad. Szabad a terhektől, szabad a megfelelés kényszerétől. Az áldozatvállalás nem akkor szép, ha eltiporja a lelkünket, hanem akkor, ha táplálja. Ha a szeretetből fakad, és nem a félelemből. Figyeljünk a korall vörös könnyekre, mert azok a felszín alatt égő áldozatok hírnökei. Mert néha, a legnagyobb szeretet az, ha önmagunkat választjuk.