Az Ego Borostyánba Zárt Pillangója

Néha, épp csak néha, feltűnik egy apró repedés az ego borostyánpáncélján. Egy halvány aranyló fény szűrődik ki belőle, mint egy foglyul ejtett pillangó szárnyának rezdülése. Évekig élünk abban a hitben, hogy ez a páncél véd meg minket a világ fájdalmától, a csalódásoktól, a sebezhetőségtől. Pedig valójában épp az ellenkezője történik. A borostyán megmerevíti a létezésünket, megfoszt a változás lehetőségétől, a valódi kapcsolódástól. Lassan rabszolgái leszünk a biztonságnak, a kontrollnak, a látszatnak. Pedig ott belül, a borostyán fogságában, ott rejtőzik a valódi énünk, az a pillangó, melynek szárnyai a szabadság ígéretét hordozzák. A bátorság kell ahhoz, hogy megengedjük a repedéseknek, hogy egyre nagyobbak legyenek. Hogy felismerjük: a sebezhetőség nem gyengeség, hanem épp ellenkezőleg, a legnagyobb erőnk. Csak ha merjük feltárni a borostyán alatt rejlő, törékeny pillangót, csak akkor válhatunk azzá, amire születtünk: szabad, szárnyaló lényekké. És a fájdalom? Igen, a fájdalom is elkerülhetetlen része a folyamatnak. De a fájdalom nem öl meg, megtisztít. Segít leválni a régi, elavult mintákról, és utat engedni az újnak. A pillangó pedig, ahogy végre kiszabadul a borostyán fogságából, megtanul repülni a fény felé.