Az Egység Gyöngyházfényű Hídjai

Olykor, a Lélek útján, szakadékok tátongnak. Mélységek, melyeket harag, félreértés, vagy egyszerű figyelmetlenség vájt a kapcsolatainkba. Mintha két, egymástól távolodó bolygó lennénk, pályáink egyre kijjebb sodródnak a közös Naprendszerből. És a távolság növekedésével a kommunikáció nehézkessé válik, a szeretet sugara pedig elhalványul.

De létezik egy híd. Egy gyöngyházfényű, törékenynek tűnő, mégis rendkívül erős szerkezet, melyet az együttérzés épít. Nem a feltétel nélküli elfogadás vakító ragyogása, hanem a valódi megértés csendes, mély fénye táplálja. Amikor képesek vagyunk a másik szemével látni, az ő cipőjében járni, akkor kezdjük megérteni, miért cselekedett, ahogy cselekedett. Akkor bomlanak le a falak, melyeket a sértettség emelt.

Nem könnyű. Ehhez önmagunkkal is szembe kell néznünk. Meg kell vizsgálnunk saját szerepünket a történtekben, be kell vallanunk, ha hibáztunk. De a jutalom felbecsülhetetlen. A híd megépítése nemcsak a kapcsolatot menti meg, hanem a Lelket is gyógyítja. Mert a gyöngyházfényű híd nemcsak két embert köt össze, hanem két Lélek közös útját teszi lehetővé. És ezen az úton, együtt járva, közelebb kerülünk a forráshoz, az egységhez, ahonnan mindannyian származunk.