Az Egység Lila Fátyla

A különállás érzése, mint egy vastag, szürke köd, olykor ellep mindent. Elhiteti velünk, hogy egyedül vagyunk, elszigetelve a világmindenségtől, a többi embertől, sőt, saját magunktól is. Pedig valójában egyetlen hatalmas, pulzáló szív részei vagyunk, melynek minden dobbanása összeköt minket.

Elmesélek egy történetet egy idős asszonyról, aki a hegyek között élt, egy apró kunyhóban. Évekig élt magányosan, azt hitte, a világ elfeledkezett róla. Egy napon, egy vándor érkezett a kunyhójához. Az asszony, bár eleinte bizalmatlan volt, beengedte a fáradt utazót. Beszélgetni kezdtek, és az asszony észrevette, hogy a vándor szavai, a történetei, valahogy visszhangoznak benne. Mintha régi emlékek, elfeledett álmok ébrednének fel.

A vándor elmesélte, hogy a hegyek mélyén rejtőzik egy lila fátyol, ami eltakarja az Egységet. Ha valaki rátalál erre a fátyolra, és hajlandó elengedni a félelmeit, a sérelmeit, akkor a fátyol felemelkedik, és megláthatja a valódi összeköttetést, ami mindent átjár.

Az asszony, meghatódva a vándor szavaitól, elindult a hegyekbe. Nem volt könnyű, de a szíve húzta valami felé. Végül rátalált egy eldugott barlangra, ahol egy lila fátyol lebegett a levegőben. Kezét kinyújtotta felé, és ahogy megérintette, érezte, ahogy a szívében lévő fájdalmak, a magány érzése, hirtelen elpárolognak. A fátyol felemelkedett, és az asszony meglátta, hogy nem volt egyedül soha. Érezte a természet lüktetését, a fák bölcsességét, az állatok szeretetét. Érezte, hogy a vándor is ott van vele, a szíve mélyén, és hogy mindannyian egyek vagyunk.

Sose feledd, a lila fátyol ott lebeg mindannyiunk