Az Egység Rejtett Tükörlabirintusa

Néha, mikor a napfény megtörik a kristályprizmán, és szivárványt fest a falra, eszembe jut, milyen sokféle szín rejtőzik egyetlen fénysugárban. Ugyanígy van ez velünk is, emberekkel. Látjuk a különbségeket, a töréseket, a fájdalmat, ami elválaszt minket egymástól. Hiszünk a szeparációban, abban, hogy egyedül vagyunk a saját labirintusunkban. Pedig valójában minden egyes ember, akivel találkozunk, egy-egy tükör, mely a saját lelkünk egy darabját veri vissza.

Aki idegesít, az a saját türelmetlenségünk. Aki megbánt, az a saját gyógyulatlan sebünk. Aki szeretettel ölel, az a bennünk lakozó fény. Mindannyian egy nagy, végtelen tükörteremben bolyongunk, ahol a falak a másik ember arcát viselik. És ha elég mélyre nézünk, a tükörben meglátjuk önmagunkat is.

Ez a felismerés néha fájdalmas, máskor felszabadító. De sosem hiábavaló. Mert a tükör nem hazudik. Megmutatja, hol kell gyógyulnunk, hol kell fejlődnünk, és hol ragyog bennünk a szeretet. Merjünk belenézni ezekbe a tükrökbe, és fedezzük fel az egység rejtett labirintusát önmagunkban és a világban.