Az El nem Hordott Érzések Hídja

Léleknapló bejegyzés

Ma reggel egy rég elfeledett képet találtam a tudatom mélyén: egy hidat, amely sehová sem vezetett, és mégis, mindkét oldalon sűrű, buja dzsungel ölelte körül. Aztán megértettem, hogy ez a híd az el nem mondott szavak, az el nem hordott érzések hídja. Azoké a pillanatoké, amikor a szívünk kiáltott volna, de a torkunkban megállt a hang. Amikor a lélek táncolni akart, de a lábunk mozdulatlan maradt.

Életünk során oly sokszor építünk ilyen hidakat. Nem azért, mert rossz szándék vezet minket, hanem mert félünk. Félünk a sebezhetőségtől, a visszautasítástól, a félreértéstől. Félünk attól, hogy a mélység, ami bennünk lakozik, túl sok lesz valakinek. És így a hidak épülnek, mindkét oldalról elzárva a hozzáférést a legőszintébb énünkhöz.

Ahogy ezen elmélkedtem, eszembe jutott egy bölcs asztrológiai tanítás. Az emberi horoszkópban minden bolygó, minden ház, egy-egy energiaáramlást szimbolizál. Amikor elzárjuk az egyiket, az nem szűnik meg létezni, csupán torzul, vagy más, kevésbé egészséges formában tör utat magának. A szeretet, amit nem adunk ki, elfojtott haraggá válhat. A fájdalom, amit nem dolgozunk fel, keserűséggé keményedhet. Az öröm, amit nem osztunk meg, magányba fordulhat.

A híd, amit láttam, nem egy út volt a megérkezéshez, hanem egy gát. Egy gát, ami megakadályozza az áramlást. Az igazi spirituális fejlődés azonban éppen az áramlás visszaállítása. Az érzések szabaddá tétele. A szavak kimondása. Az el nem hordott terhek letevése. Mert csak akkor lehetünk igazán szabadok, amikor lebontjuk ezeket a hidakat, és hagyjuk, hogy a lelkünk a maga teljességében megnyilvánuljon. Akkor érezhetjük át a valódi kapcsolódás erejét,