Az Elengedés Ezüst Holdfénye

Ma éjjel, mikor a Hold ezüst fénye megérintette arcomat, hirtelen eszembe jutott az a pillanat, amikor kényszeresen ragaszkodtam valamihez, ami már régen el akart menni. Mint a gyermek, aki foggal-körömmel kapaszkodik a kedvenc, rongyos macijába, pedig az már szinte a felismerhetetlenségig kopott. Nem a macit akartam, hanem a biztonságot, amit az jelképezett. Pedig néha éppen az elengedés a legnagyobb szeretet.

Az elengedés nem egyenlő a feladással. Nem azt jelenti, hogy nem harcolunk valamiért, ami fontos. Az elengedés azt jelenti, hogy elfogadjuk, ha valami nem a miénk többé, vagy soha nem is volt az. Hogy megértjük, a görcsös ragaszkodás csak szenvedést szül, mint a szorító ölelés, mely megakadályozza, hogy szabadon lélegezzünk.

A Skorpió jegyében születettek mélyen átérzik ezt a leckét, hiszen ők ösztönösen vonzódnak a transzformációhoz. De a transzformáció csakis az elengedés által valósulhat meg. Ahogy a kígyó levedli a bőrét, hogy növekedhessen, nekünk is le kell vetnünk a régi, elavult mintáinkat, a fájdalmas emlékeket, a mérgező kapcsolatokat. Ez fájdalmas lehet, mintha egy darab a lelkünkből szakadna ki. De a fájdalom a tisztulás jele. A régi meghal, hogy helyet adjon az újnak.

Engedjük el a félelmeinket, a haragunkat, a sérelmeinket. Engedjük el azokat az embereket, akik már nem tartoznak az életünkbe. Engedjük el azokat az álmokat, melyek nem a mi útjaink. Engedjük el, és nézzük, ahogy a Hold fénye megtisztítja a lelkünket, utat engedve a béke és a szabadság érzésének. Az elengedés maga a feloldozás.