Az Elengedés Fényes Leple

Ma reggel egy rég elfeledett tárgyra bukkantam a padláson: egy kis fakoporsóra, amelyet gyermekkoromban készítettem. Akkor még nem értettem a halált, csak utánoztam a felnőtteket, akik a nagymamám koporsója körül álltak. De ahogy ma a kezemben tartottam, rájöttem, hogy ez a kis fadoboz sokkal többet jelképez számomra, mint a halált. Az elengedés szimbóluma, a múlthoz való ragaszkodásunk árnyéka.

Gyakran kapaszkodunk a sérelmekbe, a fájdalmas emlékekbe, a beteljesületlen vágyakba, mintha azok határoznák meg, kik is vagyunk valójában. Egy-egy régi seb, mint egy eltemetett kincs, rejtőzik a lélek mélyén, és azt gondoljuk, nélküle hiányosak lennénk. Pedig valójában ezek a terhek húznak le, akadályoznak meg abban, hogy a jelenben éljünk és a jövő felé tekintsünk.

Talán a Skorpió jegy hatása, hogy olyan mélyen tudunk ragaszkodni a múlt kísérteteihez. A Skorpió a transzformáció és az újjászületés jegye, de ahhoz, hogy újjászülethessünk, először el kell engednünk azt, ami már nem szolgál minket. El kell temetnünk a régi énünket, a régi fájdalmakat, hogy helyet csináljunk az újnak.

Ahogy a kis fakoporsót visszatettem a helyére, rájöttem, hogy nem kell szó szerint eltemetni a múltat. Elég, ha elfogadjuk, hogy része volt az utunknak, de nem határozza meg a jelenünket. Engedjük meg magunknak, hogy meggyászoljuk, amit elveszítettünk, de utána fordítsuk tekintetünket a jövő felé. Az elengedés nem felejtést jelent, hanem elfogadást. Azt, hogy készen állunk arra, hogy új fejezetet nyissunk az életünkben, és hagyjuk, hogy a fényes lepel beborítson minket. Így léphetünk igazán a saját utunkra.