Az Elengedés Fényes Madarai

Ma reggel a konyhaablakból néztem, ahogy egy pici veréb próbált átrepülni a zárt üvegen. Ütközött, de nem adta fel. Újra és újra nekirepült, mintha az a láthatatlan akadály nem is létezne. Egy pillanatra megakadt a szívem: pont így kapaszkodunk mi is olykor a megszokotthoz, a már nem szolgálóhoz, ahhoz, ami régen fényesnek tűnt, de ma már csak elzárja az utat a valódi égbolt felé. Ez a kis jelenet eszembe juttatta a Skorpió erejét, a halál és újjászületés ciklusát, mely minden emberi lélekben ott rejtőzik. A képességét, hogy felismerjük, mi az, aminek már el kell hullnia, hogy helyet adjon az újnak. Milyen nehéz is néha elengedni! Egy régi sérelmet, egy illúziót, egy olyan képet magunkról, ami már régen nem mi vagyunk. Pedig pont az elengedés az, ami szabaddá tesz, ami szárnyakat ad. Mint az a veréb, amely végre felfedezte a nyitott ablakot, és könnyedén kirepült a kék égbe. Hány félelmet, hány fájdalmat hordozunk még magunkban, amitől megszabadulhatnánk, ha mernénk felülvizsgálni a valóságunkat? Néha csak egy lépés hiányzik, egy apró elengedés, hogy az addig zártnak hitt tér hirtelen kitáruljon, és a Lélek Fényes Madarai felszállhassanak a végtelenbe. Engedd meg magadnak ezt a szabadságot!