Az Elengedés Fluorit Pillangói

A szív, akár egy szűk keresztmetszetű folyó, sokszor torlódik fel a ragaszkodás hordaléka miatt. Múltbéli sérelmek, elszalasztott lehetőségek, meg nem élt szerelmek – mind-mind apró kövek, melyek akadályozzák a lélek szabad áramlását. Évekig cipeltem egy régi barátság emlékét, mely már csak egy halvány árnyék volt a valamikori ragyogásához képest. Makacsul kapaszkodtam a múltba, abba a képbe, ami már nem létezett, és ez a görcsös ragaszkodás mérgezte a jelenemet.

Egyik éjjel, álmomban egy hatalmas fluorit mezőn találtam magam. Mindenütt pillangók röpködtek, szárnyaikon a szivárvány színei játszottak. Egyikük leszállt a vállamra, és a szeme – mélyebb volt a csillagos éjnél – azt sugallta, hogy figyeljek a többire. Megértettem: ezek a pillangók voltak az elengedés megtestesülései. Minden egyes szárnycsapásukkal egy-egy gondot, egy-egy fájdalmat vittek magukkal a messzeségbe.

Felébredve tudtam, hogy itt az ideje elengedni. Nem felejteni, hanem elengedni. Hálát adni a múltért, de nem engedni, hogy tovább determinálja a jövőt. Ahogy a folyó megtisztul, ha eltávolítják az akadályokat, úgy a szív is fellélegzik, ha elengedjük a ragaszkodás terhét. Az elengedés nem gyengeség, hanem a lélek ereje, a tudatos döntés, hogy a jövő felé fordulunk, szívünkben a remény fluorit pillangóival. Talán épp a mai nap a legalkalmasabb pillanat erre.