Az Elengedés Gyémánt Könnycseppjei

Néha azt hiszem, a birtoklás vágya nem más, mint egy árnyék, mely a lélek mélyéről kúszik elő. Egy félelem, hogy elveszítünk valamit, ami a miénk, ami biztonságot nyújt. Pedig az élet maga a változás, egy örökös áramlás. Mint a folyó, mely sosem áll meg, s viszi magával mindazt, ami nem képes vele együtt lélegezni.

Volt egyszer egy idős mester, aki a hegytetőn élt, egy kis kunyhóban. Egyetlen vagyona egy egyszerű teáscsésze volt, melyet gondosan őrzött. Egy nap egy tanítványa megkérdezte: "Mester, miért ragaszkodsz ennyire ehhez a csészéhez? Hiszen csak egy tárgy." A mester csendben felelt: "Mert ez emlékeztet engem arra, hogy minden múlandó. A csésze is eltörhet, s én nem bánkódhatok utána. Az elengedés a legnagyobb tanítás."

És valóban. Elengedni nem azt jelenti, hogy nem szeretünk, hanem azt, hogy szabadon engedjük azt, ami nem a miénk többé. Elengedni egy kapcsolatot, mely már nem szolgál, elengedni egy álmot, mely nem valósulhat meg, elengedni a fájdalmat, mely fogva tart. Minden elengedés egy apró halál, de egyben egy új születés is. Egy lehetőség arra, hogy könnyebben, szabadabban szárnyaljunk. Mint a gyémánt, mely a nyomás alatt csiszolódik tökéletesre, az elengedés fájdalma is tisztává, értékesebbé teszi a lelkünket. Egy gyémánt könnycsepp marad utána, emlékeztetve minket arra, hogy a valódi szabadság az elengedésben rejlik.