Az Elengedés Gyengéd Suttogása

Van úgy, hogy a lélekben felgyűlt por megül a múlt emlékein, és mi, ahelyett, hogy kifújnánk, még szorosabbra markoljuk. Azt hisszük, a ragaszkodás biztonságot ad, egyfajta rögzített pontot a változó világban. Pedig éppen ez a makacs kapaszkodás az, ami megakadályoz abban, hogy a jelen áramlásában éljünk, hogy belélegezzük a friss levegőt, és beengedjük az újat. Ez a Léleknapló bejegyzés arra invitál, hogy tegyük le azt, ami már nem szolgál minket, mert az elengedés nem veszteség, hanem tér teremtése a növekedés számára.

Gondoljunk csak a fa levelére, mely ősszel sárgulni kezd. Ha a fa görcsösen ragaszkodna minden egyes leveléhez, sosem tudna felkészülni a téli pihenésre, és sosem fakadhatna újra tavasszal. A természet bölcsessége abban rejlik, hogy tudja: ami elmúlik, az teret ad az újnak. Mi, emberek, hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni. Ragaszkodunk egy régi fájdalomhoz, egy elmúlt kapcsolathoz, egy beteljesületlen vágyhoz, mert attól félünk, hogy az üresség túl nagy lesz. Pedig az elengedés nem ürességet teremt, hanem egy csendes, tiszta teret, ahol meghallhatjuk a saját szívünk suttogását, és felismerhetjük, mire vágyunk valójában.

Az asztrológiában a Plútó bolygó gyakran képviseli a mélyreható átalakulást és az elengedés folyamatát. Amikor a Plútó tranzitál valahol a születési képletünkben, gyakran érezzük, hogy valami meghal bennünk, valami, amihez eddig ragaszkodtunk, már nem tartható fenn. Ez lehet egy hitrendszer, egy szerep, egy megszokott életmód. A folyamat fájdalmas lehet, de a végén mindig megtisztulás és újjászületés vár. Az elengedés nem jelenti azt, hogy elfelejtjük, vagy megtagadjuk a múltat. Inkább azt jelenti, hogy felismerjük: a múlt tapasztalatai formáltak minket, de nem kell, hogy láncokként g