Az elengedés gyöngyszemei: lemondás

Néha a lélek útja rögösnek tűnik, nem azért, mert nehézségekkel van kikövezve, hanem mert mi magunk hurcoljuk a köveket. Ezek a kövek a ragaszkodások: elképzelésekhez, vágyakhoz, tervekhez, emberekhez. Mindaz, amit görcsösen markolunk, félve attól, hogy elveszítjük.

Egy öreg mester egyszer azt mondta: "Az elengedés nem a közöny jele, hanem a legnagyobb szereteté. Amikor elengedsz valamit, amihez ragaszkodsz, felszabadítod önmagad a szenvedéstől." Ezt a bölcsességet sokáig nem értettem. Azt hittem, az elengedés feladás, gyengeség. Pedig épp az ellenkezője.

A lemondás a szabadság művészete. Amikor elengedem az elképzelésemet arról, hogy milyennek kellene lennie a dolgoknak, akkor megnyitom a szívem a jelen pillanat csodájának. Amikor elengedem a vágyaimat, akkor felfedezem, hogy minden, amire szükségem van, már bennem van. Amikor elengedem a terveimet, akkor hagyom, hogy az élet maga vezessen, az áramlás erejével.

És igen, néha el kell engednünk embereket is. Nem azért, mert nem szeretjük őket, hanem mert a szeretet nem birtoklás. A szeretet szabadság, a másik elfogadása azzal, aki, és azzal, amivé válik.

Az elengedés nem egy egyszeri aktus, hanem egy folyamat. Egy folyamatos emlékeztető önmagamnak arra, hogy semmi sem állandó, és hogy minden változik. És ebben a változásban rejlik a szépség, a lehetőség a növekedésre, a fejlődésre. Minden egyes elengedett ragaszkodás egy-egy gyöngyszem, melyekből végül megszületik a lélek igaz gyöngysora. A bölcsesség és a béke gyöngysora.