Az Elengedés Kék Zafír Könnyei

Egy régi legenda kering a csillagok közt. Azt mesélik, mikor egy lélek készen áll arra, hogy továbblépjen egy élethelyzeten, egy kapcsolaton, egy fájdalmon, a kozmosz kék zafír könnyeket hullajt. Nem szomorúságból, hanem együttérzésből és megerősítésként. Azt suttogják: "Elengedted, drága lélek. Engedted, hogy a múlt elszálljon, mint a szél. Most már szabad vagy."

Én is hullajtok zafír könnyeket mostanában. Nem látványosan, nem hisztérikusan, hanem csendben, mélyen belül. Elengedem azokat az elképzeléseket, amiket a boldogságról tápláltam. Elengedem a görcsös ragaszkodást ahhoz, hogy a dolgok úgy alakuljanak, ahogy én azt elterveztem. Elengedem a félelmet, ami a változástól bénított.

És tudom, hogy ez nem gyengeség. Az elengedés a legnagyobb erőpróba. Azt jelenti, hogy megbízom a folyamatban, a kozmikus rendben, abban, hogy ami nekem szánt, az megtalál. Azt jelenti, hogy nem akarok többé görcsösen markolni valamit, ami már amúgy is homokként pereg ki a kezeim közül.

A zafír könnyek tisztítanak. Megmossák a lelkem sebeit, feloldják a blokkokat, és új teret nyitnak a szeretetnek, a békének, a valódi örömnek. Hiszem, hogy a fájdalmas elengedés után valami sokkal szebb és értékesebb vár rám. Valami, ami jobban illik a lényemhez, a fejlődésemhez, az utamhoz. És ebben a tudatban a könnyek már nem is olyan kékek. Inkább a hajnal pirkadó fényének visszaverődése ragyog bennük.