Az Elengedés Obszidián Szárnyai

Az elengedés, az a sötét, ragyogó obszidián, amely nem tartja vissza a fényt, hanem tükrözi azt. Sokáig hittem, hogy az elengedés valaminek a végleges elvesztése, egy fájdalmas szakítás azzal, ami kedves. Azt hittem, az elengedés gyengeség, a feladás beismerése. Pedig a valóság épp az ellenkezője.

Egy régi legenda szerint az obszidián a vulkáni tűzből született, mélyről hozva a felszínre azt, ami már nem szolgál. Az elengedés is ilyen. Azt jelenti, hogy a belső tűz segítségével elengedjük mindazt, ami már nem táplál bennünket, ami visszatart, ami megakadályozza, hogy szárnyaljunk. Nem a szeretettől búcsúzunk, hanem a görcsös ragaszkodástól. Nem az álmainkat adjuk fel, hanem azokat a korlátozó hiedelmeket, amelyek megakadályozzák az álmaink beteljesülését.

Néha a sors, akár egy szigorú tanító, kényszerít az elengedésre. Megfoszt valamitől, ami fontos, hogy megtanuljuk: semmi sem a miénk örökre. Minden változik, minden áramlik. A ragaszkodás csak szenvedést okoz. Az igazi szabadság abban rejlik, hogy képesek vagyunk szeretni és elengedni. Az obszidián szárnyak pedig elvisznek bennünket oda, ahol a szívünk könnyedén, félelem nélkül szárnyalhat. Mert az elengedés nem a vég, hanem egy új kezdet. A lehetőség, hogy a valóságnak megfelelően szeressünk, és szabadon repüljünk tovább.