Az Elengedés Opál Ködfátyla

Drága Lélektársaim,

Ma egy olyan finom, mégis hatalmas energiára hívom fel a figyelmeteket, amely gyakran láthatatlan marad a rohanó világ zajában. Beszéljünk az elengedésről, erről az opálos ködfátyolról, amely hol rejt, hol felfed, és mindig a tisztulás felé vezet.

Elengedni – milyen egyszerűnek tűnik ez a szó, mégis mekkora súlyt cipelünk gyakran a szívünkben, anélkül, hogy tudatosítanánk. Ragaszkodunk a régi mintákhoz, az elmúlt sérelmekhez, a beteljesületlen vágyakhoz, a hamis biztonságérzethez, mint egy fuldokló a szalmaszálba. Azt hisszük, ha elengedjük, elveszítünk valamit, pedig valójában csak helyet teremtünk az újnak, a fényesebbnek, a valódibbnak.

Gondoljatok csak a folyó vizére. Ha egy kővel próbáljuk eltorlaszolni az útját, a víz előbb-utóbb utat talál magának, vagy egyszerűen megkerüli az akadályt, de ha sok akadályt teszünk az útjába, akkor egy ponton az egész folyó eldugul. Ugyanígy, ha mi magunkban gyűjtögetjük a megrögzött érzéseket, félelmeket, ragaszkodásokat, a lelkünk folyama is megreked. Stagnál, beposhad, és a benne lakozó életenergia sem tud szabadon áramolni.

Az elengedés nem felejtést jelent, hanem elfogadást. Annak felismerését, hogy minden a maga idejében történik, és minden változik. Ez nem egy gyenge, hanem egy rendkívül erős és tudatos döntés. Azt jelenti, hogy képesek vagyunk lemondani az irányítás illúziójáról, és bízni az élet nagyobb tervében. Felismerni, hogy nem kell mindenért küzdenünk, nem kell mindenkit meggyőznünk, és nem kell minden sebünket magunkkal cipelnünk.

Hogyan kezdhetjük el hát ezt az opálos ködfátyol lebontását? Kezdjétek a légzéssel. Minden kilégzéssel tudatosan engedjétek el azt, ami már nem szolgál titeket. A haragot, a szomorúságot, a félelmet. K