Az Elengedés Zafír Pillangószárnya

Néha azt hisszük, a szeretet azt jelenti, hogy foggal-körömmel ragaszkodunk valakihez, valamihez. Mintha az elengedés valami bűnös dolog volna, a gyengeség jele. Pedig épp ellenkezőleg: az elengedés maga a legnagyobb erő. Emlékszem, egy régi, olajfa ligetben sétáltam egyszer, egyedül. A lemenő nap vörös fénye aranyporral hintette be az évszázados törzseket. És akkor megláttam egy pillangót. Zafír szárnyai vibráltak, ahogy egy sárgult levélbe kapaszkodott. A levél már félig elvált az ágtól, gyenge szél lengedezett körülötte. A pillangó kétségbeesetten kapaszkodott, mintha az élete múlna rajta. De ahogy a szél erősebb lett, a levél elengedte az ágat, és a pillangó... szabad lett. Felemelkedett, és a naplemente felé repült, a zafír szárnyai a szabadság himnuszát zengték. Akkor értettem meg. Az elengedés nem a szeretet hiánya, hanem annak legmagasabb formája. Az, hogy engedjük a másikat – vagy a helyzetet – a saját útján járni, anélkül, hogy mi magunk akarnánk irányítani, birtokolni. Az elengedés néha fájdalmas, igen. De a ragaszkodás még fájdalmasabb, mert az a természetes áramlás ellen való küzdelem. Merj elengedni, és nézd meg, hova repít a szél. Néha a legnagyobb ajándék a szabadság, amit magunknak és másoknak adhatunk. A zafír pillangószárny emlékeztessen, hogy az elengedés néha maga a repülés.