Az Elfeledett Élet Ragyogása a Lélek Tárházában

Léleknapló. Van úgy, hogy egy éjszakai álom visszahoz minket valahová, ami már régen volt. Egy pillanatra újra átéljük az akkori érzést, az akkori félelmet, a régi vágyat. Mintha valaki titokban kinyitott volna egy rejtekajtót, ami egy rég elfeledett életre nyílik, egy olyanra, amit már rég a múlt homályába temettünk. Nem egy elmúlt életre gondolok, hanem egy korábbi életszakaszra, egy olyan énre, ami már nem létezik, mégis bennünk lakozik valahol a lélek titkos tárházában. Talán egy kamaszkori én, aki tele volt álmokkal, de még nem ismerte a csalódás ízét. Vagy egy fiatal felnőtt, aki félelem nélkül vetette magát a világba, nem tudván, milyen sebeket fog ejteni rajta az élet. Ezek az én-darabkák nem tűntek el, csak elraktároztuk őket, mint régi könyveket a könyvtár legfelső polcán. Amikor egy ilyen emlék felbukkan, nem azért jön, hogy fájdalmat okozzon, hanem azért, hogy emlékeztessen: minden tapasztalat, minden könny és minden nevetés hozzánk tartozik. Hogy mindaz, ami volt, épített minket. Hogy az a fiatal lány, aki voltunk, még mindig ott rejtőzik bennünk, és talán pont az ő álmaira van szükségünk ahhoz, hogy a jelenben is megtaláljuk a saját utunkat. Ne féljünk kinyitni a tárházat, néha egy-egy régi emlék pont azt a fényt hozhatja, amire a jelenben épp a legnagyobb szükségünk van. Az idő spiráljában minden a helyén van, és mindenre szükség van, ami volt, hogy azzá válhassunk, akik vagyunk.