Az Elfeledett Életfa Csendes Gyökerei

Van, amikor az élet úgy ölel körül bennünket, mint egy sűrű, buja erdő, melynek minden fája az ég felé tör. Mi pedig, a fák között haladva, olykor elfeledjük, honnan is indultunk. Hová tűnt az a gyökeres kapcsolat, az a mély, rejtett áramlás, ami valaha táplált minket? Az az érzés, mintha elszakadtunk volna a saját forrásunktól, nem ritka. Mintha a lélek egy idegen tájon bolyongana, ahol minden új, mégis hiányzik valami ősi és ismerős.

Ez a gyökértelenség, ez a bizonytalanság gyakran abból fakad, hogy túlságosan a külvilágra figyelünk, megfeledkezve arról a belső Életfáról, amelynek ágai a szívünkből nőnek ki, gyökerei pedig a létezés mélyén kapaszkodnak. E fának minden levele egy-egy élmény, minden ága egy-egy kapcsolat, és a törzse maga az, akik vagyunk, az összes réteggel, sebbel és fénnyel. Amikor rohanunk, és megfeledkezünk e fáról, levelei lassan hervadni kezdenek, ágai elvékonyodnak, és gyökerei elszakadnak a tápláló földtől.

De nem kell aggódni, hiszen a természet ereje bennünk lakozik. A gyógyulás, a visszaemlékezés útja mindig nyitott. Időnként, egy csendes pillanatban, amikor a Hold ezüst fénye átszűrődik az ablakon, és a világ elcsendesül körülöttünk, érezhetjük a gyökerek hívását. Ez az a pillanat, amikor leülhetünk, behunyhatjuk a szemünket, és elképzelhetjük, ahogy a lélegzetünkkel együtt új gyökerek indulnak ki belőlünk, mélyen a Földanya szívébe. Elképzelhetjük, ahogy ezek a gyökerek átszövik a talajt, energiát merítve, és visszatáplálják az Elfeledett Életfánkat.

Ez a folyamat nem csupán a fizikai testünkre hat, hanem a lelkünkre is. Ahogy a gyökerek erősödnek, úgy tér vissza az érzés, hogy tartozunk valahová, hogy része