Az Elfeledett Fény Gyűjtögetője

Mélyen, a lélek labirintusában, ott rejtőzik egy csendes szoba, melynek falait sokszor vastag por fedi. Ez a por nem más, mint a felejtés, az elmulasztott pillanatok, a be nem teljesült szavak leülepedett rétege. Ebben a szobában lakozik az „Elfeledett Fény Gyűjtögetője”, egy apró, ragyogó részecske, mely minden egyes alkalommal, amikor elfeledkezünk egy apró örömről, egy kedves gesztusról, egy múló szépségről, elhalványul.

Gyakran rohanunk a mindennapok taposómalmában, szemünket a jövőre szegezve, vagy éppen a múlton rágódva. A jelen apró csodái, a napsugár tánca a levélen, a madarak éneke, egy mosoly az idegen arcán – ezek mind elsuhannak mellettünk, és az „Elfeledett Fény Gyűjtögetője” újabb réteg por alá kerül. Pedig az életünk valójában ezekből az apró fénypontokból áll össze, ők szövik a létezésünk gazdag, vibráló szőttesét.

A csillagok üzenete, ha néha feltekintünk az éjszakai égre, arra emlékeztet, hogy minden egyes fénypontnak megvan a maga helye és jelentősége a végtelen térben. Éppígy a mi életünkben is minden apró örömteli pillanat egy-egy csillag, mely ha észreveszünk és befogadunk, fényt szór lelkünk sötét szobájába.

Mi van, ha ma tudatosan megállunk egy pillanatra? Mi van, ha szándékosan elkezdjük gyűjtögetni ezeket az elfeledett fényeket? Egy kedves szó, egy pillantás, a természet csendes üzenete. Engedjük, hogy a nap melege átjárjon minket, érezzük a föld szilárdságát a talpunk alatt. Amint ezt tesszük, a porréteg lassan foszlani kezd, és az „Elfeledett Fény Gyűjtögetője” újra ragyogni kezd, erőt adva és megtöltve szívünket a létezés tiszta, eredendő