Az Elfelejtett Álom Kézirata

Léleknaplómban ma a felejtésről, de nem a múltról, hanem a jövőről elmélkedem. Van az ember életében egy pont, amikor a fiatalság féktelen áramlata elapad, és a felnőttkor pragmatizmusa, a mindennapok súlya elkezdi betemetni azokat a régmúlt, mégis oly valóságos álmokat, amelyek hajdanán szárnyakat adtak a lelkünknek. Emlékszel még arra a gyermekre, aki a felhőkbe írta a sorsát? Arra a kamaszra, aki éjszakákon át tervezgette a forradalmat, a művészi alkotást, a világmegváltó szerelmet? Nos, ezek az álmok, ezek a szándékok, még ha nem is valósultak meg, nem tűntek el örökre. Csupán elfelejtettük őket. Mintha egy értékes kéziratot rejtettünk volna el a könyvtár poros zugában, és az idő vasfoga, a körülmények nyomása vastagon rátelepedett volna.

Azt mondjuk, "felkeltem, és elfelejtettem az álmom." De mi van, ha nem csak az éjszakai álmainkról van szó, hanem arról a tágabb értelemben vett álomról, arról az életcélról, amely a lélek mélyén rejtőzik? A Kos-energiával születettek, a Vízöntők, de még a legföldiebb Bakok is hordoznak magukban ilyen kezdeti szándékokat, melyek tisztán és torzítatlanul tükrözték belső valójukat. Idővel azonban a félelem, a megfelelési kényszer, vagy egyszerűen a kényelem homálya ráül erre a tiszta tükörre.

De a feladatunk nem az, hogy új álmokat találjunk ki, hanem hogy megtaláljuk és leporoljuk a régieket. Azt hiszem, a valódi spirituális út része az, hogy újraolvassuk ezt az elfelejtett kéziratot. Megkeressük azokat a jeleket, azokat a rég eltemetett érzéseket, amelyek egykoron lángra lobbantották a szívünket. Mi volt az, ami elvarázsolt minket a világban, mielőtt a realitás súlya agyonnyomta volna? Milyen kal