Az Elfogadás Ambrózia Cseppjei

A tükörképek néha kegyetlenek. Nem azért, mert a külsőt torzítják, hanem mert a lélek rezdüléseit is kíméletlenül megmutatják. Napok óta kísért egy kép – egy pillanat, amikor nem voltam elég jó, elég türelmes, elég szerető. Egy helyzet, amit másképp is megoldhattam volna, de nem tettem. A hibáim ólomsúlyként nehezedtek rám, emésztettek belülről.

Aztán eszembe jutott egy régi történet. Egy kertészről, aki a legszebb rózsakertet akarta létrehozni a világon. Gondozta, táplálta a töveket, de mindig akadt egy-egy, ami nem virágzott a várt módon. Kezdetben dühös volt, kivágta a gyenge hajtásokat, de a kertje sosem lett tökéletes. Egy nap egy öreg bölcs azt tanácsolta neki: "Ne a hibákat keresd, hanem a szépséget a tökéletlenségben. Azokat a rózsákat is szeresd, amelyek nem pompáznak úgy, mint a többiek. Ők is a kert részei, és a maga módján mindegyikük gyönyörű."

Megértettem. Az elfogadás nem azt jelenti, hogy jóváhagyom a hibáimat, hanem azt, hogy meglátom a bennük rejlő lehetőséget. Azt, hogy a tökéletlenség is lehet szép, tanulságos és a fejlődésünk része. Ahogy a kertésznek a beteg rózsa is a kerthez tartozott, úgy az én árnyoldalam is hozzám tartozik. Csak ha elfogadom önmagam teljességét, hibáimmal és erényeimmel együtt, akkor tudok igazán növekedni és a szeretet forrásává válni. Mostantól a tükörben nem a hibát, hanem a lehetőséget keresem. A lehetőséget, hogy jobb legyek, bölcsebb, szeretetteljesebb. És ez maga az ambrózia: a tökéletlen valóság elfogadása és szeretete.