Az Elfogadás Ambrózia Nektárja

Olykor, mikor a Hold a Skorpió jegyében időzik, s az árnyék mélyéről a legsötétebb félelmeink kúsznak elő, nehezen találjuk a békét. Hajlamosak vagyunk harcolni a bennünk lévő tökéletlenségekkel, ahelyett, hogy egyszerűen elfogadnánk őket. Mintha egy kő lenne a zsebünkben, melyet kínzóan szorítunk, elfeledve, hogy ha elengednénk, felszabadulna a kezünk.

Emlékszem, egy idős kertészre, aki sosem próbálta a rózsáit tökéletesre nevelni. Engedte, hogy a szél megtépázza a szirmaikat, hogy a nap megperzselje őket. Azt mondta: "A tökéletlenségben rejlik a szépség. A rózsa sosem lesz szimmetrikus, sosem lesz hibátlan. De éppen ez teszi egyedivé, éppen ez teszi csodálatossá."

És valóban, a legszebb rózsák azok voltak, amelyek a leginkább dacoltak a tökéletességgel. Olyanok voltak, mint mi magunk. Sebezhetőek, esendőek, de éppen ezért szerethetőek. Az elfogadás nem azt jelenti, hogy beletörődünk a sorsunkba, hanem azt, hogy szeretettel tekintünk önmagunkra, minden hibánkkal és erényünkkel együtt. Mert a valódi növekedés azzal kezdődik, hogy megöleljük a bennünk rejlő árnyékot, s hagyjuk, hogy a fény átragyogjon rajta. Így válik a kő a zsebünkben ambrózia nektárjává, mely táplálja a lelkünket.