Az Elfogadás Borostyánfa Gyökerei

Évekig néztem a borostyánfát a kertemben. Erős, szívós, de gyökerei mindig is a betonon kívül, a felszínen tekeregtek. Bosszankodtam, mert azt hittem, hogy gyenge, hogy bármikor kidőlhet. Pedig nem dőlt ki. Élte az életét, virágzott, hozott gyümölcsöt, ahogyan tudott. Egy napon, ahogy a Nap a Bika jegyében járt, és a föld ereje különösen érezhető volt, rájöttem, hogy nem a fa a gyenge, hanem az én elvárásaim voltak irreálisak. Nem tud mélyebbre hatolni a gyökereivel, mert a beton nem engedi. De elfogadta a helyzetet, és a felszínen is megkapaszkodott. Az elfogadás nem egyenlő a beletörődéssel, hanem a valóság tiszteletben tartásával. A fa nem küzd a beton ellen, hanem a betonnal együtt él. Én pedig végre elfogadtam őt olyannak, amilyen. És ezzel a békével a szívemben, ráébredtem, hogy talán magamat is elfogadhatnám már végre, a saját felszíni gyökereimmel együtt.