Az Elfogadás Borostyánszínű Fénye

Oly sokszor keressük a tökéletest, a hibátlant, a makulátlant. Vágyjuk, hogy simára csiszoljuk életünk minden egyes szegletét, elfedve a karcokat, repedéseket. Mintha az értékünk a hibátlanságban rejlene. Pedig a valódi szépség éppen abban a törékenységben, abban a tökéletlenségben lakozik, ami mindannyiunkat egyedivé tesz. Eszembe jut egy régi japán történet a törött teáskannáról, melyet arannyal forrasztottak össze, nemhogy elrejtették volna a sérüléseit, hanem épphogy kiemelték azokat. A kíncsu (kintsugi) művészete emlékeztet minket, hogy a törés nem a vég, hanem egy új kezdet, egy lehetőség a gyógyulásra, a fejlődésre, a megújulásra. Engedjük meg magunknak, hogy elfogadjuk önmagunkat olyannak, amilyenek vagyunk, hibáinkkal és erényeinkkel együtt. Mert az elfogadás nem a beletörődést jelenti, hanem a szeretetet, a kedvességet önmagunk iránt. És ha mi magunk felé tudunk szeretettel fordulni, akkor tudjuk majd másokat is feltétel nélkül szeretni. A borostyánban ragadt őszi levél nem veszti el értékét, épp ellenkezőleg, az idő múlásával még értékesebbé válik. Mi is ilyen borostyánok vagyunk, a múlt lenyomatával, a jövő ígéretével.