Az Elfogadás Holdkő Medencéje

Annyi mindent szeretnénk megváltoztatni. A múltat, a jelenünket, másokat… mintha egy hatalmas, végtelen agyaggal dolgoznánk, amit kedvünkre formálhatunk. Pedig a valódi művészet nem a formálásban rejlik, hanem az elfogadásban. Különösen az önmagunk elfogadásában.

Egy régi legenda szerint a Holdistennő egy elvarázsolt medencét rejtett el az emberek szeme elől. Aki abba beletekint, meglátja a tökéletlenségeit, a hibáit, mindazt, amitől a legjobban fél. De ha elég bátor, és elfogadja a látottakat, a medence holdkő fénye átalakítja a gyengeségeit erényekké.

Én is kerestem ezt a medencét. Évekig bolyongtam a lelkem sötét erdőiben, míg végül megtaláltam. A víz felszíne tükrözte a küzdelmeimet, a félelmeimet, a sebeket, amiket én magam ejtettem. Megrémültem. El akartam menekülni. De aztán eszembe jutott a legenda. Mély levegőt vettem, és hagytam, hogy a Holdkő fénye átjárjon. Nem varázsütésre történt, a fájdalom nem múlt el azonnal. De a félelem helyét átvette a megértés, a harag helyét a könyörület. Megértettem, hogy a tökéletlenségeim tesznek engem azzá, aki vagyok. Hogy a hibáim tanítottak, a sebek pedig erősebbé tettek.

Azóta gyakran visszatérek a Holdkő medencéjéhez. Már nem félek a tükörképemtől. Sőt, hálás vagyok neki. Mert tudom, hogy az elfogadás az első lépés a valódi szabadság felé.