Az Elfogadás Krizantém Szívárványai

Az elfogadás néha olyan, mint egy szivárvány utáni vágyakozás a krizantémkertben. Tudod, hogy ott van, sejted a létezését a levegőben vibráló párában, de megfogni, igazán birtokolni sosem tudod. Évekig hadakoztam ezzel az érzéssel, önmagam bizonyos részei ellen lázadva, mintha letagadva őket, azok sosem léteztek volna. Ostoroztam a türelmetlenségem, gyűlöltem a sebezhetőségemet, elnyomtam a szomorúságomat. Azt hittem, ha elég keményen dolgozom, tökéletesre csiszolhatom magam, egy hibátlan gyémánttá válhatok.

De a gyémánt hideg és rideg. A krizantém viszont, törékeny szirmaival, mégis ragyog a maga egyedi, őszi fényében. Egy nap, mikor egy különösen nehéz időszakon mentem keresztül, egy idős nő azt mondta nekem: "Drága gyermek, a tökéletesség illúzió. Az igazi szépség a tökéletlenségben rejlik. Fogadd el az árnyékaidat, mert azok tesznek téged azzá, aki vagy."

Akkor értettem meg, hogy az elfogadás nem egy passzív beleegyezés a hibáimba, hanem egy aktív szeretet a teljes énem iránt. Ez nem azt jelenti, hogy ne törekedhetnék a fejlődésre, hanem azt, hogy közben ne gyűlöljem azt, aki most vagyok. Mint a krizantémkertben, minden virágnak megvan a maga sajátos színe és formája, és mindegyik hozzájárul a kert szépségéhez. És amikor esik az eső, a szivárvány minden színével tükröződnek a vízcseppek. Engedjük hát, hogy a szivárvány összes színe megjelenjen a szívünkben.