Az Elfogadás Lápisz Lazuli Mélysége

Léleknaplómban ma a lápisz lazuli mélykékjéhez fordulok, ahhoz az ősidők óta tisztelt kőhöz, mely a bölcsességet, az igazságot és a belső békét szimbolizálja. A lápisz lazuli a harmadik szem csakrával rezonál, megnyitja azt a kaput, melyen keresztül a valóság fátylai lehullanak, és a dolgokat olyan tisztán láthatjuk, amilyenek valójában. Gyakran beleesünk abba a hibába, hogy ragaszkodunk az elképzeléseinkhez, ahhoz, hogy a dolgoknak milyennek *kellene* lenniük. Felállítunk magunkban egy tökéletes képet a világról, a kapcsolatainkról, önmagunkról, és amikor a valóság nem egyezik ezzel a képpel, csalódottak, elkeseredettek leszünk. Ez a ragaszkodás a „hogyan kéne lennie” illúziójához azonban falakat emel körénk, elzár minket a pillanat igazságától. A lápisz lazuli arra invitál, hogy merjünk lemerülni a saját belső óceánunkba, ahol a félelem és a kontroll igénye elpárolog. Engedjük meg, hogy a dolgok a saját ritmusukban bontakozzanak ki, anélkül, hogy beavatkozni, irányítani próbálnánk. Az elfogadás nem egyenlő a passzivitással vagy a feladással. Épp ellenkezőleg, az elfogadás a legaktívabb és legbölcsebb cselekedet, amit tehetünk. Azt jelenti, hogy tiszta szívvel és nyitott elmével fogadjuk azt, ami van, éppen úgy, ahogy van. A felismerés, hogy nem kell mindent megértenünk, nem kell mindenre magyarázatot találnunk, felszabadító. Elég, ha elfogadjuk a tényt, hogy léteznek dolgok, melyek nagyobbak nálunk, és mélyebb rend szerint működnek, mint amit az elménk fel tud fogni. Engedjük meg magunknak ezt a mélykékséget, ezt a kozmikus békét, ami a lápisz lazuli belsejében rejtőzik. Hagyjuk, hogy emlékeztessen minket arra, hogy a valódi szabadság a pillanat elfogadásában rejlik.