Az Elfogadás Smaragdzöld Lelkivilága

Néha úgy érzem, a lelkem egy régi, smaragdzöld üvegablak, ami sok apró darabból áll. Mindegyik darab egy-egy aspektusom, egy-egy tapasztalásom. Vannak köztük ragyogó, élettel teli zöldek, melyek a szeretetet, a sikert és a boldogságot tükrözik. De akadnak sötétebb, repedt darabok is, melyek a fájdalmat, a veszteséget és a csalódást őrzik.

Évekig küzdöttem azokkal a repedt darabokkal. Próbáltam eltüntetni őket, letakarni, elfelejteni. Azt hittem, csak akkor lehetek egész, ha megszabadulok tőlük. De az univerzum, mintha a Szaturnusz szigorú, de bölcs tekintetével nézett volna rám, újra és újra szembesített velük.

Egy nap, egy csendes erdő mélyén, sétálva megértettem, hogy ezek a repedések is részei az ablaknak. Nem teszik kevésbé értékessé, sőt, éppen ezek a tökéletlenségek teszik egyedivé és különlegessé. A smaragdzöld fény, ami átvilágít rajtuk, még mélyebb és gazdagabb árnyalatokat kap.

Az elfogadás azt jelenti, hogy beengedem a fényt a repedéseken is. Hogy nem ítélem el magam a hibáimért, a gyengeségeimért. Hogy tudomásul veszem, hogy minden tapasztalásom része az utamnak, és mindegyik tanít valamire. Az elfogadás az a ragasztó, ami összetartja a lelkem darabjait, és lehetővé teszi, hogy ragyogjak a magam tökéletlen, smaragdzöld valójában.