Az Elpattant Fonalak Csendje

Léleknapló bejegyzés

Van, hogy a napok, hetek vagy akár évek múlásával apró, láthatatlan fonalak szakadnak el bennünk. Nem fájdalmasan, nem drámai pofonként, hanem csendesen, szinte észrevétlenül. Talán egy régi barátság foszlánya, amit nem ápoltunk többé. Lehet egy rég dédelgetett álom, amit az élet sodrása elmosott, vagy egy ígéret önmagunknak, ami elhalványult a mindennapok szürkeségében. Ezek az elpattant fonalak nem hagynak nyílt sebet, csak egyfajta furcsa, üres csendet, mely néha-néha felüti a fejét a szívünkben.

Ezt a csendet gyakran igyekszünk betömni zajjal, munkával, új impulzusokkal, nem engedve, hogy a felszínre törjön a hiány. Pedig éppen ebben a csendben rejlik a felismerés, a növekedés lehetősége. Mint egy régi, poros könyv lapjai, melyek között egy elfeledett virág lapul, úgy rejtik ezek a csendes rések a múltunk bölcsességét.

A Skorpió teliholdak idején különösen érzékennyé válunk erre a belső munkára. A mélységbe invitál minket, hogy szembenézzünk azzal, ami már nem szolgál, ami elengedésre vár. Nem az a cél, hogy fájdalmat okozzunk magunknak, hanem hogy tisztán lássuk: mi az, amit elengedtünk, és mi az, amit el kell engednünk, hogy új fonalakat szőhessünk. Új kapcsolatokat, új álmokat, új ígéreteket önmagunknak, melyek már erősebbek, tisztábbak lesznek. Mert minden elpattant fonál után egy új, erősebb hurok lehetősége vár, ami mélyebben, tudatosabban köt össze minket önmagunkkal és a világgal. Hagyjuk, hogy a csend megmutassa az utat.