Az Elrejtett Fény Magja Bennem

Léleknapló. Ma arra ébredtem, hogy a belső árnyékok néha nem is árnyékok, csupán a fény egy másik arca, amit még nem mertünk felfedni magunk előtt. Ott él bennünk egy elrejtett mag, egy picinyke, vibráló energia, ami a legmélyebb félelmeink, a legfájóbb csalódásaink alatt szunnyad. Ez a mag az igazi, eredendő erőnk, a feltétel nélküli szeretet és a végtelen lehetőségek forrása. Sokan keressük a fényt a külvilágban, a csillogó sikerekben, az elismerésben, pedig az igazi ragyogás bennünk lakozik. Hány alkalommal éreztem, hogy elveszett vagyok, hogy a sötétség burka borít be, és azt hittem, sosem találok ki belőle! Pedig minden egyes ilyen pillanatban is ott rejtőzött bennem az a pici, de elpusztíthatatlan fényforrás. Aztán jött egy mély, belső sugallat, egy álom, egy véletlen találkozás, egy könyv, ami megmutatta, hogy a legmélyebb barlangban is van egy parányi rés, ahol átszüremlik a fény. Nem kell mást tennem, csak lehámozni magamról a félelem rétegeit, a társadalmi elvárások súlyát, a korlátozó hiedelmeket, amiket annyi éven át cipeltem. Hasonló ez egy gyöngyhöz, ami a kagyló fájdalmából születik. A saját fájdalmaink, a legmélyebb sebek, amiket valaha kaptunk, vagy okoztunk, mind-mind arra szolgálnak, hogy segítsenek felfedezni ezt a rejtett magot, ezt a belső fényt. Mintha a sötétség lenne az a termőtalaj, amiben a fény gyökereket ereszthet, és végül kivirágzik. Ma úgy döntöttem, megengedem magamnak, hogy a bennem lakozó fény végre teljes erejével ragyogjon. Elfogadom, hogy a hibáim és a sebezhetőségem is részei ennek a fénynek, mert ezek azok a repedések, amelyeken keresztül a legtisztábban áradhat. Nem félek többé megmutatni a világomnak, ki is vagyok