Az Elrejtett Könnyek Fényes Harmata

Léleknapló. Van úgy, hogy a világ zajában elveszítjük a csendet, amiben a legtisztább hangok születnek. Nem a fülünkkel halljuk őket, hanem a szívünk rezdülésein át. Ma reggel, amikor a nap első sugarai átszűrődtek a függönyön, a bánat ismerős, mégis idegen hulláma ölelt körül. Nem volt oka, nem volt tárgya, csak ott lebegett, mint egy vastag, láthatatlan köd. Ilyenkor könnyű elhessegetni, racionális magyarázatot keresni: "rossz nap", "fáradtság", "Hold-állás". De a Lélek, ő nem tűri a hazugságot. Tudja, hogy az elrejtett könnyek, azok a meg nem sírt fájdalmak, amelyeknek nem engedünk teret, apró, láthatatlan gátakat építenek körénk. Elzárják a fény útját, akadályozzák az áramlást. Gondoltál már arra, hogy mennyi el nem sírt könnyünk van? Mennyi gyengeség, amit erőnek álcázunk? Mennyi csalódás, amit humorba fojtunk? Ezek mind ott vannak, a szívünk mélyén, és egy nap, amikor a legkevésbé számítunk rá, megkérdőjelezhetetlen energiával törnek a felszínre. Nem pusztító erővel, hanem tisztító harmatként. Olyan, mint egy régóta várt eső a száraz földön. Ma úgy döntöttem, nem menekülök. Behunytam a szemem, és hagytam, hogy a szégyenérzet nélkül, ítélkezés nélkül, egyszerűen csak ott legyenek. Mert az elrejtett könnyek, ha végre napvilágot látnak, nem gyengeséget mutatnak. Fényes harmatként csillognak, és megmutatják az utat a Lélek új, tiszta forrásához. Elhozzák a gyógyulást, a megértést, és a belső szabadság érzését. Engedd meg magadnak ezt a tisztulást. A Lélek hálás lesz érte.