Az Elrejtett Tűz Színjátszó Üvege

Van, hogy a világ zajában elveszni látszik a lélek csendje. Van, hogy a sürgető feladatok, a másoktól kapott elvárások, a saját magunkra pakolt terhek olyan vastag réteget húznak körénk, mintha egy rég elfeledett, poros üveg mögül figyelnénk a világot. Ez az üveg, amit gyakran nevezünk "önfeláldozásnak" vagy "kitartásnak", valójában egy szűrő. Egy olyan szűrő, ami a saját belső fényünket is elhomályosítja, és elrejti előlünk azt a mély, tiszta szenvedélyt, ami valaha tüzelt bennünk.

Március végén, amikor az asztrológiai évkör a Kosba lép, és az újrakezdés, a tűz elementális ereje árad szét, gyakran ébred bennem ez a gondolat. A Kos tüze az egyéni akarat, a bátorság és a pionír szellem szimbóluma. De mi történik, ha ez a tűz bent ég, ám kívülről a fásultság szürke porrétege borítja? Mi történik, ha elfelejtjük, hogy belülről fűt bennünket valami erőteljes, valami, ami színjátszó fényt képes vetni a világra, ha hagyjuk?

Ez az elrejtett tűz, a szenvedély lángja, nem feltétlenül hatalmas, mindent elsöprő lobogás. Lehet egy apró, pislákoló mécses, ami a szíved mélyén rejtőzik. Egy rég elfeledett hobbi iránti vágy, egy könyv, amit el akartál olvasni, egy utazás, amiről álmodtál, egy dal, amit el akartál énekelni. Egy csendes pillanat önmagaddal, amikor leteszed a szerepeket, és csak vagy. Ezek a kis lángok, ha tápláljuk őket, képesek áttörni a poros üveget, és visszaadni a világnak a színeit, neked pedig a saját ragyogásodat.

Ne félj leporolni azt az üveget. Ne félj megkeresni és feléleszteni azt a belső tüzet, ami arra vár, hogy újra lángra lobbanjon. Lehet, hogy eleinte csak egy halk parázs, de minden apró