Az Elszalasztott Lehetőségek Szürke Köde

Olyan sokszor érezzük, hogy a vonatok elmentek. Látjuk elsuhanni az ablakból a tájat, és sóhajtunk, mert nem léptünk fel időben. Az elszalasztott lehetőségek szürke köde borul ránk, elhomályosítva a jelent, és a jövőt is. Egy régi barátság, egy be nem fejezett tanulmány, egy kimondatlan vallomás… mind-mind visszhangzik a csendben.

Egy idős kertész mesélte egyszer, hogy a legszebb rózsák azokból a bimbókból fejlődnek ki, amiket majdnem elfelejtett megmetszeni. A nap elől rejtve, a sűrű lomb alatt várakoztak, szinte láthatatlanul. És mikor a kertész végre észrevette őket, és gondozni kezdte, a rózsák hálából még erősebben és szebben nyíltak, mint a többi.

Talán az elszalasztott lehetőségek is ilyenek. Nem tűntek el végleg, csak mélyebbre húzódtak bennünk, várva a megfelelő pillanatra. Ahelyett, hogy a múlt fájdalmába temetkeznénk, tekintsünk úgy rájuk, mint egy mély álomból ébredő magra. Lehet, hogy más formában, más időben, de még kibontakozhat. A lényeg, hogy ne feledkezzünk meg róluk teljesen, és legyünk készen arra, hogy gondozzuk őket, amikor eljön az ideje. Mert minden elmúlás egy új kezdet magja.