Az Elszigeteltség Lepidolit Szférái

Az elszigeteltség nem feltétlenül büntetés. Néha ajándék, egy lepidolit szférába zárt világ, ahol a lélek végre meghallhatja a saját, halk suttogását. Emlékszem, mikor évekkel ezelőtt, a Szaturnusz visszatérésem idején, minden körülöttem szétesni látszott. Barátságok bomlottak, munkahelyi illúziók foszlottak, és úgy éreztem, mintha egy űrhajóban lebegnék, elszakadva minden gravitációtól. Akkoriban dühös voltam, sértett, és elhittem, hogy ez valami isteni büntetés. Ma már látom, hogy a kozmosz valójában óvott engem.

A magány az a laboratórium, ahol a hamis álarcok leolvadnak, és a lélek meztelenül áll önmaga előtt. Ott, ahol nincsenek elvárások, nincs megfelelési kényszer, csak a csend és a lehetőség. Ebben a csendben kezdtem el hallani a belső hangomat, a valódi vágyaimat, a hivatásom irányába mutató apró jeleket. A lepidolit segített elcsendesíteni a félelmet, a szorongást, és megnyitni a szívemet a valódi önmagam iránti szeretetre. Ma már tudom, hogy az elszigeteltség nem a világtól való elszakadás, hanem egy mélyebb kapcsolódás önmagamhoz, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy aztán teljes szívvel kapcsolódhassak a világhoz is. Mert csak az tud másoknak adni, aki előbb megtanulta magát feltölteni.