Az Elszigeteltség Obszidián Barlangjai

Az elszigeteltség néha egy mély, sötét barlangrendszernek tűnik. Obszidiánból faragott falai visszatükrözik a félelmeinket, a kétségeinket, mindazt, amitől távol szeretnénk tartani magunkat. Ebben a barlangban bolyongva érezzük, hogy senki sem ért meg, hogy egyedül kell megküzdenünk a démonainkkal. Mintha egy űrbe zuhannánk, ahol a csillagok fénye sem ér el.

De gondoljunk csak bele: a barlang mélyén találhatók a legértékesebb kincsek. A kristályok, az ásványok, mind a sötétségben növekednek, a nyomás alatt formálódnak. Az elszigeteltség is ilyen lehetőség. Idő arra, hogy leásunk a lelkünk mélyére, hogy felfedezzük a saját belső erőforrásainkat. Hogy szembenézzünk a félelmeinkkel, és átalakítsuk őket bölcsességgé.

Ne féljünk a csendtől, a magánytól. Engedjük meg magunknak, hogy elveszítsük magunkat a barlangban, mert csak így találhatunk rá az igazi önmagunkra. Ha pedig eljön az ideje, megtaláljuk a kivezető utat. Egy új ösvényt, ami fényesebb, mint valaha, és ami elvezet egy olyan helyre, ahol már nem félünk a sötétségtől, mert tudjuk, hogy az is a mi részünk. Mint ahogy a napfény és az éjszaka, az elszigeteltség és a kapcsolódás is egyaránt szükséges ahhoz, hogy teljessé váljunk.