Az Elvárás Vasból Font Oszlopai

Az elvárás… Olyan, mint egy vasból font oszlop, melyet magunk köré emelünk. Egy képzeletbeli templom tartópillére, ahol a tökéletesség áldozatot követel. Azt hisszük, ez véd meg minket a csalódástól, a fájdalomtól, de valójában börtönné válik. Emlékszem, egy alkonyati órán sétáltam az erdőben, a fák között átszűrődő napsugarak aranyló porfelhőket festettek a levegőbe. Egy apró, gyenge virágot vettem észre, amely a sűrű aljnövényzet között bújt meg. Nem volt tökéletes – egy szirma kissé meg volt roppanva, a színe sem volt olyan élénk, mint a társaié. De mégis, a maga tökéletlenségében gyönyörű volt. Nem várt el semmit a világtól, egyszerűen csak létezett, a nap felé fordítva törékeny arcát. Akkor értettem meg, hogy az elvárásaink azok, amik elvakítanak bennünket a valódi szépségtől. Azt hisszük, csak a hibátlan érdemel figyelmet, pedig a tökéletlenségben rejlik az igazi varázslat. Engedjük el a vasoszlopokat, és hagyjuk, hogy a szívünk lássa a dolgokat a maguk valójában. Engedjük meg magunknak és másoknak is a tökéletlenséget, mert abban rejlik az igazi szabadság. A szívünkben hordozzuk a virágot, ami törékeny de gyönyörű.