Az Elvárások Kék Jégvirágai

Oly sokszor festjük le életünk vásznát mások ecsetjével. Elvárások kék jégvirágai borítják be szívünk ablakát, s mi belenézve elhisszük, hogy amit látunk, az a valóság. Pedig nem. Az csupán egy torz tükörkép, melyet a társadalom, a család, sőt, néha önmagunk szigorú ítélőszéke festett oda. Emlékszem, egy régi tanítóm mesélt egyszer egy szélmolnár legényről, akitől mindenki azt várta, hogy apja nyomdokaiba lépve ő is a malmot forgassa. A legény azonban a csillagokat leste, s a szél helyett a kozmosz szimfóniája érdekelte. Gyalázatosnak tartották, gyávának, sőt, bolondnak is. Pedig ő csak a saját szívének parancsát követte. Egy nap aztán elhagyta a malmot, s a csillagok útját járva nagy tudós lett belőle. Az ő története emlékeztet engem arra, hogy merjük lerombolni a jégvirágokat, melyek eltakarnak előlünk a saját, egyedi igazságunkat. Mert az igazi szabadság nem abban rejlik, hogy megfeleljünk másoknak, hanem abban, hogy hűek maradjunk önmagunkhoz, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy egyedül kell járnunk.