Az Elvárások Rubinvörös Tövisei

Az elvárások… apró rubinvörös tövisek, lassan, észrevétlenül fúródnak a szívbe. Nem szúrnak azonnal, nem okoznak azonnali fájdalmat, ezért eleinte nem is figyelünk rájuk. Hiszen ki akarna szembenézni azzal, hogy mások – de legfőképpen önmagunk – milyen súlyos terheket róttak ránk? Pedig ott vannak, minden egyes "kell"-ben, minden egyes "illik"-ben, minden egyes "nem szabad"-ban, vörösen izzanak a mélyben, és szívják az életerőnket.

Egy idős kertész mesélte egyszer, hogy a legszebb rózsák is elhervadnak, ha túl szorosan kötözik őket a támasztékhoz. Nem kapnak elég levegőt, nem tudnak szabadon lélegezni, hiába a napsütés és a gondoskodás. Ugyanígy van ez a mi lelkünkkel is. Ha az elvárások fogságában élünk, ha görcsösen próbálunk megfelelni valakinek, valaminek, akkor elsorvad bennünk a valódi szépség, az egyediség, a belső fény.

Ne féljünk letépni azokat a rubinvörös töviseket. Nem lesz könnyű, vérző sebeket hagynak maguk után, de a gyógyulás elkerülhetetlen. A szabadság levegője beáramlik a szívbe, a lélek fellélegzik, és egy új, erősebb, ragyogóbb rózsa fog virágozni a helyén. Egy rózsa, amely nem mások elvárásai szerint nő, hanem a saját szívének mélyéről fakadó, tiszta és őszinte vágyak szerint. Engedd el az elvárásokat, és engedd szabadon virágozni a valódi önmagad!