Az Érzékenység Opál Szirmainak Tánca

Az érzékenység néha átoknak tűnik. Egy vibráló, fájdalmasan ragyogó opál, mely minden rezdülést felfog, minden színárnyalatot felerősít. Érzed a fűszálak sóhaját a szélben, a távoli város reményvesztett sikolyait, az emberek gondolatainak szilánkjait, melyek váratlanul hasítanak beléd. Teher ez, viselni ezt a mindent átható tudatosságot, mikor a világ maga is érzéketlenné vált.

De aztán eszembe jut a pillangó szárnya. Az a finom por, mely nélkül nem lenne képes repülni. Az érzékenység is ilyen. Lehetővé teszi, hogy meglásd a láthatatlant, meghalld a hallhatatlant. Hogy kapcsolódj a világgal mélyebb, őszintébb módon. Hogy érezd az egység vibrálását minden létező között.

Egy nap sétáltam az erdőben, magányosan, az érzékenység terhe alatt roskadozva. Éreztem a fák aggodalmát, a moha szomorúságát, a kövek kimerültségét. És hirtelen, megláttam egy apró virágot, mely egy kidőlt fa gyökerei között bújt meg. Apró opál szirmai a napfényben táncoltak, és valami megmozdult bennem. Éreztem az erejét, a törékenységében rejlő hatalmas életkedvet.

Rájöttem, hogy az érzékenység nem gyengeség, hanem áldás. Képesség, mely lehetővé teszi, hogy megértsd a világ nyelvét, hogy együtt lélegezz vele, hogy gyógyíts és gyógyulj. Hogy a fájdalomból szépséget, a szomorúságból reményt teremts. Az opál szirmainak tánca a bizonyíték: a törékenységben rejlik az igazi erő. Engedd, hogy átjárjon, és meglátod, a világ is szebb lesz általa.