Az Érzékenység Opálfényű Könnyei

Az érzékenység. Oly sokan átokként tekintenek rá, gyengeségként bélyegzik meg. Pedig az érzékenység nem más, mint a lélek finomhangolása, az a képesség, hogy a világ rezdüléseit a bőrünkön, a szívünkben, a gondolatainkban is megérezzük. Mint a Mimóza növény, ami a legenyhébb érintésre is összezárja leveleit, mi is ösztönösen védekezünk a fájdalmas ingerekkel szemben.

Emlékszem, egyszer egy őszi estén, mikor a Hold a Skorpió jegyében járt, egy idős asszony ült a parkban. Egyedül volt, és látszott rajta, hogy valami nyomja a szívét. Odaléptem hozzá, és leültem mellé. Nem kérdeztem semmit, csak csendben ültem. Egy idő után könnyek szöktek a szemébe. Nem szólt, csak engedte, hogy a fájdalom megtisztítsa a lelkét. Én pedig ott voltam, a csendes tanú, a biztonságos tér.

Később, mikor már csendesedett a lelke, elmesélte, hogy elvesztette a férjét. Azt mondta, az érzékenysége miatt sokkal mélyebben éli meg a gyászt, mint mások. De azt is hozzátette, hogy éppen ez az érzékenység teszi lehetővé számára, hogy érezze a férje szeretetét, még most is, a távolból. Megértettem, hogy az érzékenység nem gyengeség, hanem éppen az erő forrása. Mert aki érzékeny, az képes mélyen szeretni, mélyen érezni, mélyen megélni az életet. És ezáltal képes másoknak is utat mutatni a saját belső világuk felé. Engedjük meg magunknak az érzékenység opálfényű könnyeit, mert azok táplálják a lelkünk kertjét.