Az Igazság Ametiszt Szilánkjai

Olykor, mint egy drágakőbányász, botorkálunk a lelkünk mélyén, azt remélve, hogy tündöklő kincsekre lelünk. De ahelyett, gyakran éles szilánkokba botlunk, amik megsebzik a kezünket, a szívünket. Ezek az igazság szilánkjai. Tudom, mert én is vándoroltam ezen a bányán át. Hányszor néztem a tükörbe, és láttam ott egy tökéletes képet, egy álarcot, amit gondosan építettem fel évek során. Aztán jött egy pillanat, egyetlen szó, egy váratlan esemény, és a tükör összetört. Az álarc lehullott. Ott álltam meztelenül, sebezhetően, az igazság szilánkjai között. Fájt. Ijesztő volt. De utána, a fájdalom után, lassan, fokozatosan, elkezdtem összeszedni a szilánkokat. Nem azért, hogy újra összerakjam a régi álarcot, hanem hogy megértsem, mit is tükröztek valójában. Minden egyes szilánk egy-egy elkerült tekintet, egy kimondatlan szó, egy elfojtott érzés volt. Most már tudom, hogy az igazság nem mindig szép, nem mindig kényelmes, de mindig felszabadító. Mert csak az igazság által lehetünk igazán önmagunk, csak az igazság által tudunk gyógyulni és fejlődni. Engedjük, hogy az Ametiszt szilánkjai megvilágítsák a lelkünk sötét zugait, hogy megláthassuk a valódi arcunkat, és megtaláljuk a békét önmagunkban.