Az Igazság Gyöngyház Fényhullámai

Oly sokáig rejtőztem az álarcok mögött, féltem megmutatni valódi arcom. Mint egy kagyló mélyén rejlő gyöngy, féltve őriztem a lényem legbensőbb magját, nehogy a világ ridegsége kikezdje. Azt hittem, a sérülékenységem a gyengeségem, pedig épp ellenkezőleg: a forrása az igazi erőmnek. Egy Skorpió telihold éjszakáján, amikor a lelkem legmélyebb bugyraiba világított a fény, rádöbbentem, hogy az álarcok súlya nyom agyon, nem pedig a meztelenség. Az igazság kimondása, a valódi önmagam felvállalása felszabadítóbb, mint bármilyen védelem. Mint mikor egy gyöngy végre kikerül a kagyló védelméből, és a napfényben ragyoghat, úgy éreztem, a lényem is végre lélegezhet. Innentől kezdve minden egyes igaz szó, minden egyes vállalás egy-egy apró gyöngy lett a lelkem nyakláncán, melyek együtt ragyogják be az utamat.